Megfázás és allergia elleni készítmények


Szponzorált tartalom

Allergia elleni készítmények alkategória
Allergia elleni készítmények alkategória

Bevallom, néha még szoktam tv-t nézni, legalábbis megpróbálkozom vele, de mindig csalódnom kell. Valahol szomorúnak tartom, hogy a kereskedelmi televíziók teljesen levetik magukról az ízlésformáló, edukáló szerepet. Másrészt egyre inkább azt érzem, hogy a hagyományos- és az újmédia karöltve tartják fenn a látszatot, egy légbuborékot, amiben az ismert médiaszereplőket, influenszereket mai napig rajongással és nagy érdeklődéssel lehet körbevenni. Pedig ehelyett tekinthetne rájuk mindenki úgy is, mint alaposan megtervezett médiaperszónákra, akik egy jól működő gépezet részei. Erre a véleményem szerint a social media csak még inkább ráerősített az utóbbi években, hiszen ezt a perszónát gyakran sokkal közvetlenebbnek és elérhetőbbnek érezhetjük (és valóban az is: kommentelhetünk, ők reagálhatnak arra, interakcióba léphetünk) annál, mintha az adott személy a „beszélő dobozból” szólna hozzánk. Nem mintha a social media és az internet olyan veszélytelen lenne, ezzel nem a tv-t akartam lehúzni. Ellenben még gyerekkoromból emlékszem olyan műsorokra, amik a szórakoztatás mellett értéket is képviseltek, mára pedig nem mondható el mindez.

Szóval a változatosság kedvéért továbbra is netezek inkább, hiszen már számos dolgot el lehet intézni online.

Például többek között a vény nélkül kapható gyógyszereink és egyéb, patikában beszerezhető termékek vásárlását. A kedvenc online patikám a Prevenció. És hogy mit szeretek a Prevenció Online Patikánál a jó árak mellett? Hát azt, hogy nagyon hasznos blogcikkekkel örvendeztetik meg azokat, akik az oldalukra látogatnak. A hideg időszakban szerintem sokunk számára ismerős lehet a felfázás problémája. De mi is tulajdonképpen a valódi oka a felfázásnak, és hogyan készülhetünk fel ellene? Erről olvastam a legutóbb.

Nem elég a megfázás, a nátha, ráadásul a kiszámíthatatlan évszakok, a hirtelen melegedés és fagyás a frontra érzékenyeket, az idősebbeket és a krónikus betegeket még jobban megviseli – gondoljunk csak bele, hogy például a vérnyomásukkal küszködőknek, a migréneseknek és az ízületi bántalmakkal élőknek mennyivel nehezebben ezek a napok, De itt van még egy, jellemzően szintén a hideg időhöz kötődő probléma, a felfázás. A felfázással kapcsolatban csomó tévhit kering, azért a cikk ezeket is érdemesnek tartja tisztázni, elkerülve a problémákat. A felfázás ugyan jellemzően a nőket érinti gyakrabban, azonban sokak számára meglepő lehet, hogy férfiak körében is előforduló problémáról beszélhetünk. Hogyan előzhetjük meg tehát azt, hogy felfázunk, ha pedig már megtörtént a baj, akkor hogyan tudjuk kezelni? A cikk azzal a népszerű tévhittel, félreértéssel indít, hogy a felfázás, mint ahogy a nevéből is következne, akkor történik meg, ha hideg helyre ülünk le. Ez azonban csak részben igaz, mert a valódi, fő oka a felfázásnak az E. coli nevű baktérium elszaporodása, amely egy bélbaktérium, ami sajnálatos módon a nőknél könnyebben jut a húgyutakba, ahol problémát csinál.

A hideggel tulajdonképpen olyan összefüggésben van, hogy a hideg hatására a hajszálerek összehúzódnak, ami által sajnos csökken az immunrendszer védekezőképessége is, így pedig fertőzések is gyorsabban tudnak kialakulni.

A többit majd egy másik bejegyzésben fejtem ki, de most muszáj kitérnem az Allergia elleni készítmények alkategória termékeire. Aki hozzám hasonlóan allergiás, annak megváltás lesz a Allergia elleni készítmények alkategória. Legutóbbi látogatásomkor a Prevenció Patika oldalán az az Allergia elleni készítmények alkategóriában tizennyolc terméket találtam, amik a lehető legváltozatosabbak voltak: akadt köztük tabletta és kapszula is, emellett olaj, szopogató tabletta és cseppek is. Mindenki megtalálhatja tehát a neki leginkább tetsző formulát, hogy leküzdhesse az allergia kellemetlen tüneteit.

Tehát akár hasznos bejegyzéseket olvasnátok a blog szekción belül, akár elintéznétek online a gyógyszertári „bevásárlást”, a Prevenció Online Patika mindkét esetben nagyszerű megoldás lehet, szívből tudok ezt az oldalt ajánlani mindenkinek! Az Allergia elleni készítmények alkategória biztosan nyújt majd megoldást a problémádra!

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás