Minden Kínai ajtóban cseréljünk zárat.


Kínai ajtó zárcsere

Egy bejárati ajtó lehet bármilyen nemzetiségű Ország terméke de minősége ezzel párhuzamosan változhat. Ezért emeljük is ki a Távol-keleti ajtók szegmenséből a Kínai ajtók csoportját, mely a minősége miatt Magyarországon közkedvelt típussá nőtte ki magát. Nem is csoda hiszen ár/érték aránya igen kedvező. Mikor meglátunk egy felhívást egy ilyen típusú ajtóra azonnal rohanunk a megrendelő lap aláírásával pedig nyugtázzunk, hogy ez nekünk bőven megfelel. Nem gondolkodunk hosszabb távra, nem hasonlítjuk össze más gyártók termékeivel, és nem foglalkozunk azzal a ténnyel sem, hogy ez az ajtó már nyolcvan kilencezer forintért bekerülhet az elsődleges védvonalunk alkalmazásába. De ekkora költség tartalmazza a régi ajtó kiszerelését, elszállítását, kőműves és burkoló munkáit és az esztétikai takarást is. Akkor most mondhatjuk, hogy már is az ajtó fele értékénél járunk körül belül negyven ötezer forint. Ettől az várjuk, hogy milliós értékeket, vagy ingóságot tudjon védeni hosszú időn keresztül. Ez nem releváns arra nézve, hogy egy jobb minőségű zárbetét áráért kapjuk meg az ajtónkat. Ám nincs veszve semmi hiszen egy vagy két ilyen zár alkalmazásakor majdnem a duplájára nőhet az ajtónyitás ideje, ezért kell a zárcsere során mindig a minőségre törekedni.

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás